Toborzási fajták II. A külső toborzás

Korábban már szót ejtettünk a belső toborzásról, amely kétségkívül jobban megéri a vállalatoknak. Egyrészt azért mert költséghatékony, tehát nem kell pénzt kiadni azért, hogy az álláshirdetés megjelenjen valamelyik médiumban. Másrészt pedig azért, mert időt is megspórolnak ezáltal. Sok időbe telhet, mire egy új ember teljesen átlátja a munkafolyamatokat. Azonban a vállalatoknak szükségük van a külső toborzásra is, különösen akkor, ha szervezeten belül nem tudják megoldani a munkaerőpótlást. Ilyenkor elkerülhetetlen az, hogy erre költséget, és időt szánjanak. Nézzük meg mit érdemes tudni a külső toborzásról:

  • A cégek a legtöbb esetben interneten keresztül hirdetik meg az álláspályázatot. Éppen ezért, ha állást keresünk, figyeljük a különböző álláskeresési portálokat. A multinacionális vállalatok sokkal jobban kihasználják az internet nyújtotta lehetőségeket, mint a kis és középvállalkozások.
  • Ha már internetről beszélünk, akkor meg kell említeni, hogy számos vállalat rendelkezik saját honlappal. Sokszor nem is gondolunk erre, de a cégek saját weboldalukat is használják külső toborzásra. A honlap arra is jó, hogy az aktuális álláslehetőségek mellett bemutatásra kerül a vállalatkép, amely alapján az érdeklődő megismerheti a vállalati kultúrát, és légkört, még ha virtuálisan is. Mindez segítheti a jelentkezőt abban, hogy eldöntse, számára mennyire szimpatikus az adott cég.
  • Toborzás az oktatási intézményekben: Sok vállalat tudja, és felismerte, hogy idejekorán el kell kezdeni a szervezet népszerűsítését a fiatalok körében. Különösen végzős, egyetemi hallgatókat céloznak meg a vállalatok.
  • Állásbörzék: Az ún. kitelepülések is segíthetik a cégeket a toborzásban. Az ilyen eseményeken lehet a leginkább megismerkedni a vállalatokkal.
  • Nyíltnapok: Különösen a multinacionális vállalatok élnek ezzel a toborzási lehetőséggel. Ez a fajta toborzási mód, még az állásbörzénél is „értékesebb”, mert itt valóban megtapasztalhatja a munkakörnyezetet az érdeklődő.

A külső toborzásnak is számos fajtája ismert. Ha állást keresünk, használjunk ki minden lehetőséget.

További cikkek