Nemcsak diploma szükséges ahhoz, hogy sikeresek legyünk a munkában

Jó, ha van diplománk, azonban ennek hiánya nem jelenti azt, hogy nekünk csak a munka „rosszabbik” fele jut a munkaerőpiacon. Amennyiben vannak kapcsolataink, és talpraesettek vagyunk, akkor számos munkaköri elvárásnak eleget tudunk tenni. Vannak olyan munkakörök, amelyekhez nem csak papír, hanem egyéni képességek is kellenek. Ezeket úgy is szokták nevezni, hogy velünk született képességek. Vegyük sorra, hogy melyek azok a szakmák, és hivatások, amelyek igénylik az ún. velünk született képességet.

  • Újságírás: Az újságíráshoz jó fogalmazási készségek kellenek. Persze megtanítják az iskolában azt, hogy mikre kell odafigyelni, de akárhogyan is, a jó fogalmazási készség valahol „rejtett képességnek” tekinthető. Az újságírói karrierhez már idejekorán rendelkezni kell megfelelő kapcsolattal, mert a szakma telített, és nem egyszerű bekerülni egy szerkesztőséghez.
  • Műsorvezetés: Egy jó műsorvezető kiváló kommunikációs képességekkel rendelkezik, és jól bánik a szavakkal. Természetesen ezt is tanítják az iskolában, de ehhez a szakmához is kell egyfajta alapképesség. Ugyanez vonatkozik a műsorvezetésre is, mint az újságírásra. Alapképesség + egy jó kapcsolat = karrier elindítása. Egyszerű a képlet, azonban a megvalósítás már nem egyszerű. Ez a terület is telítetté vált.
  • Színészet: Ez az egy szakma kivételt képez, ezen a területen érdemes diplomát szerezni. A színészethez kell csak igazán egyéni képesség. Egyszerűen van, akiben megvan, és van, akiben nincs. Akiben viszont megvan a képesség, annak irány a Színművészeti Egyetem, mert csak ott van leginkább esélye kapcsolatokat kiépíteni, és a jövőben elhelyezkedni, mint sikeres színész/nő.

Aki ezekben a munkakörökben el tud helyezkedni, az szerencsésnek mondhatja magát. Egyszerűen azért, mert az esetek többségében a munka jelenti a hobbit is…

További cikkek