Ne bízzunk meg mindenkiben a munkahelyen, de legyünk jóba munkatársainkkal!

Korábban már szó volt arról, hogy köthetünk barátságokat a munkahelyen! Azonban jó tudni, hogy mindezt óvatosan tegyük, mert soha nem tudhatjuk, hogy kiben bízhatunk. Ha bekerülünk egy szervezet életébe, megéljük a jót, és a rosszat is. Munkahelyi pletykák mindenhol vannak, ezért fontos, hogy kinek mondjuk el véleményünket. Soha nem tudhatjuk, kitől halljuk vissza az elmondott információkat. Mindez persze kellemetlenül érhet bennünket.

A legrosszabb helyzetben akkor vagyunk, ha munkahelyet váltunk, mert senkit nem ismerünk. Nem elég, hogy meg kell birkóznunk a munkahelyi feladatokkal, de még az is ránk hárul, hogy kiismerjük új munkatársainkat. Legyünk türelmesek, mert ez a folyamat hosszadalmas lehet. Hónapok telhetnek el, mire valós képet kaphatunk munkatársainkról.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy jó viszonyt ápoljunk kollégáinkkal?

  • Ha tehetjük, kerüljük el a munkahelyi pletykálkodást. Persze mindezt nehéz, mert akarva-akaratlanul is belekeveredhetünk ilyen helyzetbe. A legjobb, ha azt mondjuk: „Minket ez nem érdekel.”
  • Nem kell mindenkivel mindent megosztani, csak azt, amit fontosnak tartunk. A legfőbb dolog az, hogy a munka el legyen végezve.
  • Adjuk meg a kellő tiszteletet munkatársainknak, ugyanakkor egy szinten ezt mi is várjuk el!

Egy csapat akkor is lehet hatékony, ha munkáról van szó. Főleg a mai világban mindenki magával van elfoglalva, a munkahelyi kapcsolatok általában minimálisra szorulnak. A legfontosabb az, hogy a munka el legyen végezve, és együtt tudjunk dolgozni munkatársainkkal, ameddig a munkaidő tart…

További cikkek