Éppen 10 évvel ezelőtt jelent meg itthon a Bagolyvár Kiadó gondozásában Robert T. Kiyosaki világszerte igen gyorsan népszerűvé vált - "Gazdag papa, szegény papa" - könyvének magyar fordítása. Ez a valódi sikerkönyv nem csupán az embereknek a pénzről alkotott gondolkodásmódját változtatta meg, hanem rávilágított arra a tényre is, hogy az elavult oktatási rendszerünk olyan dolgokra tanít bennünket, amelyek a mai körülmények között már nem működnek, és egy olyan világra készít fel, amelyben már soha sem lesz alkalmunk élni... Az a megállapítás, hogy a könyv a megjelenését követően igencsak nagy port vert fel, egyáltalán nem tűnik túlzásnak. Pontosan ez volt ugyanis Kiyosaki célja. Ő egyáltalán nem egy pénzügyi szakkönyvet szeretett volna megírni, hiszen ebben a témában már abban az időben is több száz jobbnál jobb könyv állt rendelkezésre. Be akarta azonban bizonyítani, hogy az oktatási rendszer mennyire nem oktatja azokat az ismereteket, amelyekre a gyerekeknek szükségük lenne ahhoz, hogy anyagilag sikeresek lehessenek. Rá kívánta ébreszteni a szülőket arra, hogy napjainkban a lehető legveszélyesebb tanács, amit a gyermekeiknek adhatnak, a következőképen hangzik: "Járj iskolába, szerezz jó osztályzatokat és keress magadnak egy biztos állást!" Ez a tanács azon az elavult pénzügyi szabályon alapult, amely még akkor született, amikor még az emberek ugyanannál a vállalatnál eltöltött 30 év multán, valóban tekintélyes összeggel a zsebükben mehettek nyugdíjba. Nos, ezek az évek már réges-régen elmúltak... A mai körülmények között, a vállalati összevonások és létszámleépítések idején Kiyosaki szerint egyszerűen már túlságosan is kockázatos dolog az elavult játékszabályok szerint játszani. A végeredmény ugyanis az, hogy az alkalmazottak veszítenek, a vállalattulajdonosok és a befektetők pedig nyernek.
A Gazdag papa szegény papa könyv világsikere bizonyítékul szolgált arra, hogy Robert és felesége, Kim Kiyosaki - a The Rich Dad Company tulajdonosaiként - küldetésükkel összhangban, valóban helyes úton haladnak, amikor az embereket pénzügyi ismeretekre oktatják és pénzügyi műveltségük színvonalának emelésére ösztönzik őket. A pénzügyi ismereteit Robert még fiatal korában elkezdte csiszolgatni, amikor két "apa" nevelésében volt módja részesülni. Közülük az egyik szegény volt, a másik pedig gazdag, és így kétféle pénzügyi célkitűzéssel és észjárással ismerkedhetett meg. A magas műveltséggel rendelkező apja (a valódi apja) azt szerette volna, ha a tanulmányait befejezve egy jól fizető állást szerez majd magának. A gazdag apja (a legjobb barátjának az apja) azt javasolta neki, hogy alapítson magának egy vállalatot. A saját pályáján mindkét apa sikeres volt, és szépen is kerestek. Mégis az egyik egész életében anyagi gondokkal küszködött. A másik viszont, Hawaii egyik leggazdagabb embere lett. Az egyik milliókat hagyott hátra örökségként a családtagjaira, ezzel szemben a másik hagyatékát csak kifizetetlen számlák alkották. Mindkét férfi nagyra értékelte a tanulást és a képzettség fontosságát, de másféle oktatásra helyezték a hangsúlyt. Teljesen eltérő nézeteket vallottak az anyagiakról és a pénz szerepéről. Az egyikük úgy vélte, hogy a pénz az élet megrontója; míg a másik azt gondolta, hogy a pénz hiánya az élet megrontója. A két "apával" is rendelkező fiatal Kiyosaki rájött arra, hogy óvatosnak kell lennie arra vonatkozóan, hogy melyiknek a gondolatait és szóhasználatát fogadja el, és tegye magáévá. 9 éves korában elhatározta, hogy ezentúl a gazdag apjára fog hallgatni, és tőle fogja majd megszerezni a pénzügyi ismereteket. Tehát, ekkor kezdődött meg nála az alapvető pénzügyi ismeretek gyűjtése. Gazdag apja mintegy 30 éven keresztül tanította őt, és eközben tőle tudta meg azt is, hogy a pénz csupán az energia egyik formája. Az életben a pénzügyi ismertetek birtoklása jelenti az igazi hatalmat. Kim Kiyosaki is "gazdag papa" neveltetésben részesült, őneki is Robertéhez hasonló nézetei voltak, amikor egymással megismerkedtek. Kim a reklámszakmában kezdett el tevékenykedni, egy Honoluluban működő vezető reklámügynökségben. 25 éves korában egy vállalkozók számára készített folyóirat vezetőjévé nevezték őt ki. Néhány évvel később már saját vállalkozását indította be, amely egy országos hálózattal büszkélkedő ruházati cég volt. 1989-ben az ingatlanpiacon kezdte meg a befektetői tevékenységét, és jelenleg több millió dolláros ingatlanvagyonnal rendelkezik. Kim és üzlettárs férje, Robert már több mint 24 éve élnek együtt, és korábban egy jól működő, 7 országban 11 képviselettel rendelkező nemzetközi vállalkozással is rendelkeztek, melynek fő profilja vállalkozói ismeretek oktatása volt. 1994-ben eladták ezt a vállalkozásukat és "nyugdíjba" vonultak. Ez a nyugdíjas korszakuk azonban meglehetősen rövidre sikeredett. A "Gazdag papa, szegény papa" könyv éveken keresztül a sikerlisták első helyén állt. Kim könyve, a "Gazdag nő" szintén sikerkönyv lett. Robert időközben újabb könyveket írt. Ezek közé tartozik a Donald J. Trumppal közösen kiadott "Miért szeretnénk, hogy gazdagodj" című is.
Kiyosaki ezzel kapcsolatban tette a következő kijelentését: "Donald
igazán lelkesítően hatott rám. Tudjátok, én egy átlagos milliomos vagyok,
és most ösztönzést kaptam arra, hogy milliárdos legyek!" A vagyontárgyak nem teszik az embert gazdaggá Robert Kiyosaki nagyon jól tudja, hogy a sikereit részben a hagyományos bölcsességgel ellentétes gondolkodásmódjának köszönheti. "Amikor megírtam a Gazdag papa szegény papa könyvemet, azt mondtam az embereknek, hogy a házuk nem tekinthető tőkének", mondja Robert. "Az emberektől ezért rengeteg kritikát kaptam, de ajánlom a figyelmedbe, hogy nézd meg, mi megy mostanában végbe az ingatlanpiaci válság idején. A családok azért mennek anyagilag tönkre, mert képtelenek a lakáshitel törlesztéseiket kifizetni." A szakértők szerint, tömegesen fognak a házuk eladására kényszerülni. "Becsületes emberekről van itt szó - de ők azoknak a személyeknek a csoportjába tartoznak, akik hiányában vannak a pénzügyi ismereteknek, és ezért képtelenek a megfelelő pénzügyi döntéseket meghozni." Robert megfogalmazása a pénzügyi intelligenciára vonatkozóan a következőképen hangzik: "Abban az esetben, ha a pénzedet egy takarékszámlán helyezed el, a bank 3 százalékos kamatot fog neked ezért cserébe fizetni. A probléma az, hogy az infláció mértéke is 3 százalék, tehát a pénzügyi intelligenciád ebben az esetben a nullával egyenlő." Robert szerint, aki fiatal felnőttként aranyba kezdett el befektetni, "bármilyen befektetést eszközölve, módunk van pénzt veszíteni." Habár az aranyon keveset keresett, a segítségével azonban alkalma nyílt számos igazán értékes tapasztalatra szert tenni.
Rájött arra, hogy az embert nem a vagyontárgyak - az ingatlanok, a részvények,
a kötvények, a vállalkozások vagy a pénz - teszik gazdaggá. Valójában
a megszerzett információ, a tudás, a bölcsesség
és a know-how - vagyis a PÉNZÜGYI INTELLIGENCIÁNK - együttesen tesznek
bennünket vagyonossá. Vagyongyarapítás: Indítsd be a saját vállalkozásodat! A mostani létszámleépítések, üzembezárások, a forint értékvesztése és a növekedő megélhetési költségek hatására nálunk is egyre több család kerül nehéz helyzetbe. Kiyosaki szerint is "Napjainkban a pénzszerzés iránti igény, korábban még soha sem tapasztalt méreteket kezd ölteni." Úgy véli, hogy "Sokak számára a vagyoni helyzetük gyarapítására a legmegfelelőbb módszert, egy részmunkaidős saját vállalkozás beindítása képezi. Ez lehet egy otthonról végezhető vagy egy internetes vállalkozás, illetve egy MLM üzlet. A lényeg a kicsiben kezdésben rejlik, és igyekezni kell a lehető legtöbbet megtudni a saját vállalkozásunk rejtelmeiről." A legtöbb embernek megvan a kellő pénzügyi intelligenciája ahhoz, hogy egy kevés pénzt összekeressen magának. - mondja Robert. Az ok ami miatt képtelenek ennél több jövedelemre szert tenni abban rejlik, hogy nem képesek rájönni: "Maga a folyamat teszi az embert gazdaggá, nem pedig a megszerzett pénzösszeg. Sokan az emberek közül azért nem lesznek gazdagok, mert többre tartják a havi fizetést annál, hogy vállalkozzanak egy tanulási folyamatra, aminek eredményeként javíthatnának az anyagi helyzetükön, és a pénzügyi műveltségük is jóval magasabb lehetne. A szegénységtől való félelem tartja mindettől őket vissza."- hangzik Kiyosaki véleménye. "Második könyvemben, a Cashflow négyszög címűben, az üzleti világ négyféle szereplőjét mutattam be. Főként azokról a személyekről írtam benne, akik készek változtatni az életükön - sokkal nagyobb horderejű változásokra hajlandók, mint csupán az állásuknak egy másikra történő lecserélésére - és hajlandók hozzákezdeni a vagyonuk gyarapításához."- olvasható Kiyosaki egyik cikkében. 1984-ben a házasságuk első éveiben Robert és Kim a saját vállalkozásuk beindításán fáradoztak. Robert különféle tanfolyamokon vett részt és folyton tanult. Azonban anyagilag ekkor még komoly nehézségekkel küszködtek. Egy ideig hajléktalanok is voltak, ez azt jelentette, hogy az ütött-kopott barna színű Toyota lakókocsijukban voltak kénytelenek aludni. "Ebben az időben mindenkitől csak azt hallottuk, hogy "Miért nem kerestek magatoknak egy állást?" vagy "Miért nem teszitek félre egy időre az álmaitokat?"- mondja Kim. "A legkönnyebb dolog természetesen az álmaink feladása lett volna, de mi erre nem voltunk hajlandók."
A kockázatvállalás és a hibák elkövetése a tanulási folyamat szükséges
velejárói,
mondja Robert.
A Gazdag papa életfilozófiában a nagylelkűség kulcsfontosságú szerepet tölt be. Robert és Kim elkötelezett támogatói az olyan szervezeteknek, mint például a Phoenix városában lévő Boys and Girls Club. Ahelyett, hogy pénzzel támogatnák az intézményt, inkább oktatási segédeszközökkel látják azt el. A gyermekeket egyfajta szokatlan módon igyekeznek tanítani. - egy asztali társasjátékkal. "Az olyan játékok, mint a Cashflow, bárkinek a pénzügyi intelligencia oktatásában igen eredményesnek mutatkoznak - különösen a gyermekeknél - mivel ebben az esetben játék közben van mód a tanulásra." - állítja Kim. "Ezek a gyermekek rendkívüli lelkesedéssel tudtak tanulni, és igen rövid idő alatt bámulatos fejlődést voltak képesek felmutatni a pénzzel kapcsolatos ismeretek elsajátításában." Kiyosakiék cégének alkalmazottai meghívták a gyermekek szüleit is, hogy játszanak ezzel a játékkal, és így most már ők is elsajátíthatják a pénzügyi, könyvelési és befektetési alapismereteket. Kim szavai szerint: "Erről szól a mi üzenetünk az emberek felé. A Gazdag papa üzleti filozófiája nem azt tartalmazza, hogy megfogjuk az illető kezét és elmondjuk neki, hogy miként kell csinálni. Amellett vagyunk, hogy az emberek kezébe eszközöket adjunk és oktatásban részesítsük őket, azért hogy az útjukra mehessenek, és azt csinálhasák, amihez kedvük van. Nem az emberek megmentése a mi feladatunk. Ehelyett inkább segítenünk kell őket képessé válni a feladataik megoldására." A Kiyosaki féle Cashflow társasjáték kipróbálására mát itthon is van lehetőség.
"Mit teszel a problémáid megoldása érdekében?"
Robert
Kiyosaki pénzügyi intelligenciára vonatkozó idézeteiből
készített gyűjteményemet
|
||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||